Vendégtájékoztató Információk 1- töl 28- ig
1.Bejelentkezés:
Érkezés : 14.00 órától 20:00 óráig
Amennyiben később érkezne, kérjük jelezze felénk a +36 70 284 46 62-es telefonszámon.
Vendégeink részére lehetőséget biztosítunk korai érkezésre melyet szabad kapacitás esetén
ingyenesen biztosítunk. Bejelentkezéshez szükséges adatok:
A hatályos törvények szerint minden érkező vendég azonosító okmányai valamelyikét (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély), valamint lakcímkártyáját be kell szkennelnünk.
A jogszabályok alapján az adatok rögzítése minden igénybevevő vendégre vonatkozóan egyformán kötelező, így sem életkor, sem más változó alapján az adatok rögzítésétől eltekinteni nem lehet.
Ezek alapján a bejelentkezni kívánó vendégeinknek a személyi azonosításra alkalmas okmányait a recepción az adatok rögzítése céljából elkérjük. A 14 év alatti vendégek esetében képviselőjének (pl. szülő, gondviselő) nyilatkozata alapján is rögzíthethetjük a szükséges adatokat.
Az okmány bemutatásának illetve a 14 év alatti vendégek adatainak hiányában kötelesek vagyunk a szálláshely-szolgáltatást megtagadni. Bővebb információt a https://vizainfo.hu/vendegek oldalon talál.
2. Kijelentkezés / Elutazás időpontja:
Kérjük, hogy az elutazás napján 10.00 óráig szíveskedjen a szobát elhagyni! Amennyiben tovább szeretne
maradni, úgy a késői távozást lehetőség szerint, ingyenesen biztosítjuk. Korai kijelentkezés
esetén kérjük, hogy az elutazás előtti napon a számlát szíveskedjen kiegyenlíteni a recepción.
3. Látogatók:
Látogató fogadási szándékát kérjük, jelezze előre a recepción. A szobákban csak a bejelentkezett
szállóvendégeink tartózkodhatnak. Kérjük, hogy privát vendégeit a szálloda teraszán vagy a közösségi
helyiségekben fogadja.
4. Szobakártya:
Szállodánkból való kijelentkezéskor, elutazáskor kérjük, hogy a szobakártyát a recepción
leadni szíveskedjék. Korai kijelenkezés esetén a kártyát a recepció bejáratánál kihelyezett ládába bedobni szíveskedjen. Kártya elvesztése esetén a vendég köteles megfizetni a kártya és biléta pótlási díját, mely 3.500.-Ft.
5. Szoba pótkártya:
A recepción igényelhető. ingyenesen.
6. Recepció szolgálat:
7:00 és 22:00 óra között. Zárvatartás alatt a recepció elérhető a bejelentkezéskor kapott ( 0-24 ) órás ügyeleti számon vagy a recepción kihelyezett GSM kaputelefonon keresztül.
7. Ki- és bejárás mente:
A vendégek részére kapukódot biztosítunk, melyet a nagykapun keresztül tudnak használni bármely
időpontban. Az utcáról felhelyezett kódpanelon szükséges beütni a bejelentkezéskor kapott kódot és ezek után a kapu elektronikusan nyílik és automatikusan bezár. A szállodát az udvaron keresztül bármelyik időpontban el lehet hagyni, belül a kapuhoz vezető út bal és job oldalán kiépített kódtáblán történő kód beütésével.
8. Fizetési lehetőségek:
8/1 Számlázás:
Minden vendégünknek külön kérés nélkül Áfás számlát állítunk ki az igénybevett szolgáltatásokról.
9. Recepciónk italkínálata:
10. Recepción igényelhető szolgáltatások:
11.Reggeliző helyiség:
A reggeliző a hátsó épület szuterénjében található.
12. Reggeli: 4.500.- Ft / fő / adag
7:00 - 10:00 ( svédasztalos ) Reggeli igényét előzetesen este 21:00 óráig szíveskedjen jelezni a recepción.
13. Gyermekágy:
Szállodánk nem tud biztosítani gyermekágyat.
14. Éjszakai pihenés:
Kérjük, hogy 22 óra után, a vendégek nyugalmának megőrzése érdekében a zajos tevékenységtől tartózkodni szíveskedjenek.
15. Szállodai szoba információk:
15/1. Szobatkarítás:
Szállodánkban napi takarítás 8.00–15.00 között történik.
Amennyiben Ön nem kér takarítást, úgy kérjük jelezze a kilincsre kihelyezhető táblával. Kérésre törülközők cseréje a fürdőszobában található leírás szerint. Kérésre plusz párnát, takarót biztosítunk díjmentesen. Igényét a racapción szíveskedjen jelezni. Ágynemű cseréje 5 naponta ingyenes, amennyiben hamarabb kéri, jelezze a recepción. Térítés ellenében tudjuk biztosítani 2.000.-Ft/ fő/ alkalom áron. Ha a tisztasággal vagy egyéb problémával kapcsolatos hibát észlel, kérjük, azonnal jelezze a recepción, hogy az Önök kényelme érdekében mielőbb tudjuk orvosolni és elhárítani a hibát, illetve hiányosságot.
15/2. Tisztálkodási szerek, kellékek a fürdőszobában:
15/3. Törölközőbekészítés:
A törölközőket és a kádkilépőt az energia megtakarításra való tekintettel 5 nap után, a fürdőszoba padlójára ledobott törölközőket automatikusan ingyenesen cseréljük. A szobákban elhelyezett törölközőket a szállodából kivinni tilos.
15/4. Légkondicionálás:
A recepció, a reggeliző helyiség klimatizáltak.
Szállodánk szobái klímával felszereltek. A készülék bezárt nyílászárók mellett üzemeltethető, hűtés / fűtés céljából. A szobából távozás esetén kérjük a berendezést kikapcsolt állapotban hagyni. Használathoz távirányítót a recepción térítés ellenében igényelhet. 2.000.-Ft/ távirányító/ éj áron.
15/5. Internet:
Szélessávú internet elérhető szállodánk közösségi helyiségeiben és a szobákban egyaránt. Belépési jelszavakat megtalálja a szobában vagy a folyosókon kihelyezett wifi táblákon valamint az érkezéskor kapott tájékoztató hátoldalán.
15/6. Televízió:
A szobákban elhelyezett televíziókkal előre programozott TV valamint rádió csatornák foghatók. A programok ingyenesek, a programkiosztási listát megtalálja a szobában.
15/7. Villanyhálózat:
Magyarországon a hálózati feszültség 230V. Dugalj átalakítót ingyenesen kérhet a recepción.
15/8. Tűzjelző:
Szobáink füstjelzővel felszereltek. Szállodánkban porral oltó készülékek kerültek elhelyezésre minden épületszinten. Tűz esetén kérjük, hogy a szobaajtó belső oldalán kifüggesztett menekülési útvonal szerint keresse meg a legközelebbi vészkijáratot, és mielőbb hagyja el a szálloda épületét, lehetőség szerint figyelmeztesse erre a többi vendéget is.
15/9. Műszaki szolgáltatások
Amennyiben a szobában műszaki hibát észlel, kérjük, értesítse a recepciót!
15/10. Szobaár:
Aktuális árainkat megtalálja a www.hoteloswaldo.hu/hu/araink oldalon, vagy a recepció pulton.
16. Parkolás:
Ingyenesen parkolást biztosítunk korlátozott számban a zárt udvarunkon kialakított parkolónkban. Parkolásnál ügyeljen a parkolóhelyek minél jobb kihasználására. A kihajtási lehetőséget minden parkoló jármű számára biztosítani kell. A parkolóban hagyott járművekért semmilyen felelőséget nem vállalunk.
17. Kamera rendszer:
Vendégeink biztonsága érdekében épületünk közösségi tereiben, folyosókon, továbbá a külső
utcafrontokon kamera megfigyelő rendszer működik.
18. Károkozás:
Kérjük, vigyázzon szállodánk berendezési tárgyainak épségére, és azokat rendeltetésszerűen használja! A
dekorációs célt szolgáló használati tárgyakat, képeket kérjük, ne vegyék el a helyükről! Szándékos vagy
gondatlan károkozás esetén a károkozó személy kártérítési felelősséggel tartozik.
19. Talált tárgyak :
Talált tárgyakkal kapcsolatban kérjük, érdeklődjön a recepción.
20. Környezetvédelem:
Kérjük, hogy csak annyi energiát és vizet használjon, amennyi komfortérzetéhez szükséges.
21. Vendégészrevételek:
Kérjük, minden észrevételét jelezze mert ezzel segíti a munkánkat. Észrevételeit közölheti személyesen a
recepción, elutazás után e-mailben. Minden észrevételt köszönünk.
Ha negatív észrevétele van, kérjük azt mielőbb jelezze felénk még itt tartózkodáskor,
hogy mielőbb tudjuk orvosolni a kellemetlenséget. Ezt a gesztust előre is köszönjük.
22. Vészkijárat:
Vész esetén kérjük vendégeinket, hogy a szobaajtón elhelyezett menekülési útvonal szerint
hagyják el szobáikat, és erre figyelmeztessék a többi vendéget is.
23. Bankautomata:
A szállodához legközelebb eső bankautomata:
Nagysándor József u. 19. SPAR Szupermarket bejáratánál található. ( OTP ATM )
24. Dohányzás
A szobákban és a Szálloda minden épületi egységében a dohányzás hatóságilag tilos.
Dohányozni kizárólag csak az arra kijelölt helyeken lehetséges.
A dohányzás miatt a berendezési tárgyakban keletkezett kárért a vendég kártérítési felelősséggel tartozik.
Felhíjuk figyelmét, hogy az egészségvédelmi bírság mértéke 2012. januártól emelkedett.
A bírság természetes személlyel szemben, aki tiltott helyen dohányzik, elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használ 20.000-50000 Ft.
25. Orvosi ellátás:
25/1. Gyógyszertár:
BENU Gyógyszertár, Kossuth Lajos utca 21-29
25/2. Felnőtt háziorvosi ügyelet:
1201 Budapest, Török Flóris utca 219/A
Tel: +36 1 285 65 74, +36 1 283 8763 ( 0-24 )
25/3. Legközelebbi sürgősségi betegellátó kórház:
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
1204 Budapest, Köves út 1.
Tel: +36 1 317 6600, +36 1 317 0951 ( 0-24 )
25/4. Központi fogászati ügyelet:
Semmelweis Egyetem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 40.
Tel: +36 1 317 6600, +36 1 317 0905 ( 0-24 )
25/5. Gyermek Ügyelet:
Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati intézet
1094 Budapest, Tűzoltó utca 71-75/A
Tel: +36 1 783 10 37 ( 0-24 )
26. Elsősegély:
Szállodánk recepcióján elsősegély készlet található, amely segítséget nyújt a sérülések gyors ellátásakor.
27. Segélyhívó szám:
112 ezen a számon érhető el
Mentők / Tűzoltók / Rendőrség
28. Látnivalók és programok:
Információs térképek és programfüzetek a recepciós pulton kihelyezve találhatók.
Felvilágosítást a recepción készséggel adunk.
Jó pihenést és kellemes időtöltést kívánunk!